Pálfi Ervin a Füttyraktár koncert dalainak hangszereléséért felelt. Voltak számok, melyeket egészen átgondolt, másokat hagyott eredetiben.
— Csak néhány dalt ismertem, mielőtt Mezei Kinga kezembe nyomta a Füttyraktár című CD-t, melyet Verebes Ernő adott ki. Ekkor kezdtem ismerkedni a dalokkal. Beszédes Istvántól is kaptunk egy óriási anyagot, és Kingával meghallgattuk ezt a töméntelen mennyiségű zenét. Ő kiválogatta a dalokat, ekkor kezdtem én a megvalósításon gondolkodni. Fele-fele arányban alakult a hangszerelés, a legtöbb szerzeményt meghagytuk olyan formában, ahogy azt ők annak idején játszották, de nem kevésbe jócskán belenyúltunk. Például a Volna szélből, mely más lüktetésű dal, mi egy jazzballadát csináltunk. Óhatatlan volt, hogy az én zenei ízlésem is rányomja a bélyegét, de próbáltam egyensúlyt tartani. A szólamok, azaz a vokális rész Kinga munkája — meséli Ervin, aki a koncerten elmondta, az összes közül a „Hogy a pokolba” című szám volt a kedvence már első hallásra, kihallott belőle egy Tom Waits-es akkordfordulatot. — Amikor először meghallottam, rögtön egy korai Tom Waits-es hangzás ugrott be. Elmondtam Zorannak (Dukić Zoran), hogy ezt én szeretném énekelni, ő pedig javasolta, hogy akkor próbáljam meg Tom Waits-esen előadni. Meg is próbáltam otthon, de valamiért — talán a magyar szöveg miatt — nem úgy szólalt meg belőlem. Mivel sokat utaztam Palics és Zenta között, folyamatosan járt az agyam, lefordítottam Ernő szövegét angolra, hátha csak ez kell hozzá. Igazam volt.
A koncertet hallgatva akaratlanul is eszembe jutottak gyerekkorom Zentán töltött napjai, melyekből nem kevés volt. Én is hallgattam ezeket a dalokat, Ernőt és a Zyntharewet élőben, egyik-másik szöveg azonnal ismerős volt. Nagyon zentai, Tisza menti érzéseket, nyarakat idéztek. De hogyan éli meg mindezt Ervin?
— Valószínűleg olyan gyökerekből szívták fel a nedveket ezek a dalok, amelyek a Tisza mente, a vajdasági lét valamiféle zenébe, szavakba öntései. Voltak mások is Vajdaságban, akik megzenésített verseket játszottak, de ők kiálltak három-négy gitárral, és több szólamban énekeltek, ami nagyon erős volt annak idején. Aztán eltelt ez a sok idő, s egyszer csak a Zentai Magyar Kamaraszínház fiatal, energikus és lelkes csapata is megismerkedett ezzel az anyaggal, tagjai átszűrték a dalokat a személyiségükön, és született belőle egy nagyon érvényes, jelen idejű valami. Nekem süt a szeretet ebből az egészből. Látom, hogyan villannak a tekintetek a koncert közben, és mindenkinek lettek kedvenc dalai. Mert ez nem egy poros valami, egyszerűen élő szövete van ennek a koncertanyagnak — mondta Ervin.