A Zentai Magyar Kamaraszínházat Zenta község képviselő-testülete 2008. február 19-én alapította, és 2009. április 11-én jegyezték be mint hivatásos színházat. 2011-ben a Magyar Nemzeti Tanács külön jelentőségű intézménye lett, majd 2013-ban az alapítói jogok felét az önkormányzat a Magyar Nemzeti Tanácsra ruházta. 2009 szeptemberétől a felújított színházépületben működik, termeit a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központtal és annak vendégprogramjaival osztva meg. Az intézmény első tizenöt évében, 2008-tól 2023-ig Wischer Johann látta el a színház igazgatói feladatait.
2023 februárjában, Dévai Zoltán igazgató és Mezei Kinga művészeti vezető irányításával új korszak kezdődött. Az egyik legfontosabb eredmény a stabil, állandó munkaviszonyok kialakítása volt, amely 2023 novemberében vált valóra: öt színész, két technikus, a művészeti titkár és az adminisztrációs munkatárs immár főállásban dolgozik az intézményben. Ez a szakmai biztonság lehetővé teszi, hogy a színház hosszú távú művészeti terveket valósítson meg.
A Zentai Magyar Kamaraszínház kis létszámú közösségként működik, amelyben különösen fontos az egymásra figyelés, az együttműködés és a közös gondolkodás. A társulat mindennapi működésének fontos része a támogató, egymás munkáját segítő légkör, amely a színpadi munkában is érezhető. A színház ugyanakkor tudatosan törekszik arra, hogy időről időre új alkotókat és vendégművészeket hívjon meg. A különböző szakmai háttérrel érkező rendezők, színészek, zenészek, koreográfusok és más alkotók új színeket, energiákat és művészi impulzusokat hoznak a közösségbe. A vendégművészekkel való rendszeres együttműködés egyszerre gazdagítja a társulat szakmai tapasztalatait és frissíti a színház művészi gondolkodását.
A Zentai Magyar Kamaraszínház repertoárjának gerincét a kamaraszínházi forma adja – intimebb, közvetlenebb, erőteljes színészi jelenlétre épülő előadásokkal. Az itt születő produkciók stílusa sokszínű: megtalálhatók köztük a klasszikus drámák, a kortárs magyar és külföldi szerzők művei, valamint kísérletező, összművészeti alkotások. A ZMK előadásai gyakran reflektálnak a helyi közösség mindennapjaira, a kisebbségi lét tapasztalataira, ugyanakkor nyitottak az egyetemes emberi kérdések felé is. A líraitól a groteszkig, a realista játékmódtól a stilizált, erős vizuális világú színpadi megoldásokig terjed a paletta. Sok előadás interaktív formát ölt, lehetőséget teremtve arra, hogy a néző ne csupán szemlélője, hanem aktív résztvevője legyen a színházi élménynek.
A társulat számára fontos, hogy a színház ne csak előadásain keresztül legyen jelen a közösségben, hanem kulturális találkozóhelyként is működjön. Ennek jegyében indult el 2023 szeptemberében a tIszapArt – estek programsorozat, amely színészeket, zenészeket, írókat, költőket és képzőművészeket hoz közel a közönséghez, baráti, kötetlen hangulatban.
A Zentai Magyar Kamaraszínház célja, hogy a vajdasági magyar kulturális élet meghatározó műhelyeként működjön, miközben folyamatosan jelen legyen a régió és a nemzetközi színházi életben is. Előadásaival és programsorozataival olyan értéket kíván teremteni, amely egyszerre ápolja a magyar nyelvű színházi hagyományt és nyit új, izgalmas művészi utak felé.
Zentai Magyar Kamaraszínház
Fő tér 2, 24400 Zenta
Szerbia
Magyar Nemzeti Tanács
Zenta Község Önkormányzata